A csend törvénye: A Chat Control győzelme és a magánszféra kapitulációja
Eljött a nap. A nap, amitől a paranoiások tartottak, amit a technikai szakértők lehetetlennek hittek, és amit a többség a kényelem mámorában egyszerűen figyelmen kívül hagyott. Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a Chat Control törvényjavaslatot. A digitális magánszféra, ahogy eddig ismertük, hivatalosan is halott.
A gyászjelentést a gyermekvédelem nemes, de cinikusan felhasznált pajzsa mögé rejtik. Azt mondják, ez egy szükséges lépés a legvédtelenebbek megóvása érdekében. A valóságban ez a nyugati világ eddigi legagresszívabb, legmélyebbre hatoló tömeges megfigyelési rendszerének a bevezetése. Ez a digitális Panoptikon végső győzelme.
A nincs mit takargatnom érvelés kora lejárt. Mostantól mindenkinek van takargatnivalója: a saját gondolatai.
A hazugság, amit elhittünk: Hogyan működik a beépített besúgó?
A javaslat legördöibb hazugsága a következő: A végponttól-végpontig tartó titkosítást nem sértjük meg. És technikailag igazuk van. Nem kell feltörniük a páncélszekrényt, ha már a lezárása előtt belenéztek.
A mechanizmus, amit kliensoldali szkennelésnek hívnak, a gyakorlatban egy kötelezően telepített besúgót jelent minden egyes telefonon és számítógépen.
Ön megír egy üzenetet, csatol egy fotót a partnerének, a családjának, a barátjának. Mielőtt a Küldés gomb megnyomása után az üzenet a biztonságos, titkosított alagútba kerülne, a készülékén futó szoftver (a WhatsApp, a Messenger, stb.) egy láthatatlan, automatizált folyamat során átvizsgálja annak tartalmát. Egy algoritmus, ami nem érti a kontextust, a humort, az iróniát, összehasonlítja a képet és a szöveget egy központi, gyanús tartalmakat listázó adatbázissal.
Ha az algoritmus találatot jelez, legyen az egy tévesen azonosított fürdőzős gyerekfotó, egy sötét humorú mém, vagy egy félreértett politikai vicc, a rendszer azonnal másolatot készít az Ön privát kommunikációjáról, és továbbítja azt egy központi EU-s hatóságnak.
Csak ezután indul el a (már kompromittált) üzenet a maga titkosított útján, mintha mi sem történt volna. A titkosítás egy színjátékká vált. Egy biztonsági színházzá, ami azt a látszatot kelti, hogy a beszélgetéseink privátak, miközben a valóságban minden egyes szavunk egy automatizált cenzor engedélyével juthat csak el a címzetthez.
A következmény: az ártatlanság végleges elvesztése
Ez a rendszer az ártatlanság vélelmét a visszájára fordítja. Mostantól mindenki gyanúsított, amíg egy arctalan algoritmus mást nem mond. A privát kommunikáció megszűnik létezni. Helyét átveszi a félelem és az öncenzúra.
Kétszer is meggondolja majd, hogy elküldjön-e egy vicces, de kétértelmű képet.
Kerülni fogja az érzékeny témákat, mert mi van, ha a gép félreérti?
A legintimebb, legemberibb beszélgetéseink egy folyamatos, láthatatlan audit tárgyává válnak.
A VPN, a biztonságos böngésző, a legtöbb eddig ismert védelmi vonal teljesen hatástalanná válik, mert a támadás nem a hálózaton, hanem a saját eszközünkön, a saját szoftverünkön keresztül történik.
Az egyetlen menedék: A szuverenitás visszavétele
A dobozos világ kapitulált. A nagy szolgáltatókat (Meta, Apple, Google) a törvény kötelezni fogja a "besúgó" beépítésére. Aki az ő platformjaikat használja, önként veti alá magát a tömeges megfigyelésnek.
A csata a tömegek meggyőzéséért elveszett. Egyetlen út maradt azok számára, akik nem hajlandóak ebben a világban élni: a kilépés. A rendszer elhagyása.
A Tau filozófia soha nem volt ennyire releváns. Ez már nem egy elméleti lehetőség, hanem az egyetlen, logikus túlélési stratégia.
Saját üzemeltetésű rendszerek: Ha a kommunikációs szerver az Ön otthonában van, nincs olyan szolgáltató, akit kötelezni lehetne a szkennelésre. A rendszer felett Ön rendelkezik.
Nyílt forráskódú kliensek: Ha a csevegőprogram kódja nyílt, a közösség azonnal észrevenné egy beépített kémprogram jelenlétét. Nincsenek fekete dobozok, nincsenek rejtett meglepetések.
Decentralizáció: A mi világunkban nincsenek központi szerverek, amiket egyetlen törvénnyel térdre lehetne kényszeríteni. Minden otthon egy önálló, szuverén erőd.
A magánszféra halott, de a szabadság eszméje nem. Az tovább él azokban a kis, független rendszerekben, amiket mi, a paranoiások, a rendszerhibák, a digitális száműzöttek építünk a romokon.
A kérdés már nem az, hogyan védjük meg a magánszféránkat a nagy rendszereken belül. A kérdés az, hogyan építsük fel a sajátunkat azokon kívül.