A kényelem börtöne:
miért mondtunk le önként a digitális szabadságunkról?

Élünk egy paradoxonban. A fizikai világban gondosan bezárjuk az ajtónkat, lehúzzuk a redőnyöket, és nem adjuk ki a személyes iratainkat egy idegennek az utcán. A magánszféra alapvető, ösztönös szükségletünk.

Mégis, ugyanezek az emberek a digitális világban tárva-nyitva hagyják az ajtajukat. Önként telepítenek poloskát a nappalijukba (okoshangszórók), minden lépésüket naplózzák (helyadatok), és a legintimebb gondolataikat egy globális adatelemző cégnek adják (keresőmotorok).

Miért ez a hatalmas ellentmondás? Miért nem érdekli a legtöbb embert a kontroll és az adatvédelem egy olyan korban, amikor az adataink a legértékesebb valutává váltak? A válasz nem az, hogy az emberek buták. A válasz sokkal mélyebben, a modern élet három alapvető csapdájában rejlik.

1. A forró vízű lábas: a veszély láthatatlansága

Ismeri a forrásban lévő béka hasonlatát? Ha egy békát forró vízbe dobnak, azonnal kiugrik. De ha hideg vízbe teszik, és a vizet lassan, fokozatosan melegítik, a béka nem veszi észre a veszélyt, és lassan halálra fő.

Mi vagyunk a béka, a digitális világ pedig a lassan melegedő víz.

Az adatgyűjtés nem egy hirtelen, fájdalmas esemény. Apró, kényelmes lépésekben történt. Először csak egy e-mail cím. Aztán egy telefonszám. Aztán a helyadatok egy térkép apphoz. Aztán a hangutasítások. Minden egyes lépés egy apró, logikus kompromisszumnak tűnt a kényelemért cserébe. Nincs egyetlen, drámai pillanat, amikor elvették a magánszféránkat. Csak lassan, fokozatosan adtuk oda mi magunk. Mivel a veszteség nem azonnali és nem kézzelfogható, az agyunk, ami az azonnali fenyegetésekre van kalibrálva, egyszerűen nem veszi komolyan.

2. A nincs mit takargatnom tévhite

Ez a leggyakoribb és legveszélyesebb érv az adatvédelem ellen. Engem nem érdekel, ha figyelnek, nincs semmi takargatnivalóm.

Ez az érvelés két alapvető dolgot téveszt össze: a magánszférát és a titkolózást.

A magánszféra nem arról szól, hogy rossz dolgokat rejtegetünk. Arról szól, hogy jogunk van kontrollálni, ki mit tud rólunk. Önnek sincs takargatnivalója, mégsem hagyná, hogy egy idegen elolvassa a naplóját, vagy kamerát szereljen a hálószobájába. Nem azért, mert bűnöző, hanem azért, mert vannak dolgok, amik csak Önre tartoznak.

A nincs mit takargatnom érv figyelmen kívül hagyja a profilalkotás valódi veszélyét. A cél nem az, hogy leleplezzék a bűneinket. A cél az, hogy a gyengeségeinket, a vágyainkat, az érzelmeinket felhasználva manipuláljanak minket, hogy vásároljunk, hogy egy adott véleményt alakítsunk ki, hogy egy adott módon viselkedjünk.

3. A hiányzó lecke: a modern oktatás vakfoltja

És itt érkezünk el a probléma gyökeréhez. Hogyan jutottunk idáig? A válasz az oktatásban rejlik.

A modern oktatási rendszer kiválóan megtanít minket arra, hogyan legyünk a digitális világ felhasználói. Megtanulunk szöveget szerkeszteni, táblázatot kezelni, prezentációt készíteni. Megtanuljuk, hogyan kell használni a Word-öt, az Excelt, a Google Docs-ot.

De egyvalamit nem tanít meg: hogyan működik a rendszer maga.

Senki nem tanítja meg egy iskolában, mi az a DNS-lekérdezés, és miért árulkodik a böngészési szokásainkról.

Senki nem magyarázza el, mi az a metaadat, és hogyan lehet abból profilt építeni.

Senki nem beszél arról, hogy egy ingyenes szolgáltatás üzleti modellje valójában az Ön adatainak eladásán alapul.

Az oktatás digitális írástudókat képez, de nem digitális gondolkodókat. Olyan felhasználókat nevel, akik tökéletesen el tudnak igazodni a grafikus felületeken, de fogalmuk sincs a motorháztető alatt zajló folyamatokról. Olyan fogyasztókat, akik nem kérdőjelezik meg a terméket, amit a kezükbe kapnak.

Konklúzió: a felébredés szükségszerűsége

A kontroll és az adatvédelem iránti érdektelenség nem az emberek hibája. Ez egyenes következménye egy olyan rendszernek, ami a kényelmet a tudatosság fölé helyezi, és ami szándékosan rejti el a saját működésének alapelveit.

A mi filozófiánk nem csupán egy biztonságosabb technológia kínálása. A mi valódi küldetésünk az edukáció. Hogy egy zseblámpát adjunk az emberek kezébe, amivel belevilágíthatnak a fekete dobozokba, és feltehetik a megfelelő kérdéseket.

Az első lépés a szabadság felé nem egy új rendszer telepítése. Az első lépés a felébredés. Annak a felismerése, hogy a kényelem, amiben élünk, valójában egy börtön.

A kérdés az, hogy Ön mikor dönt úgy, hogy kilép belőle.